Köszöntelek az oldalamon!

Köszöntelek az oldalamon!

Új arculattal, pár változtatással újra elérhető a blog!

Ezen az oldalon eddigi munkáimat kezdetektől napjainkig, torta ötleteket, bevált recepteket találsz!

Kérdéseddel, észrevételeddel fordulj hozzám bátran.

Nemsokára videókat is töltök fel:)

2014. január 21., kedd

Horgászok torta

Sógoromnak és az ikertestvérének készült ez a szép torta a 30. születésnapjukra. Citrom ízesítésű volt. A figurákat és a táblát bevallom rendeltem az idő szűke miatt. Izgultam,hogy nem lesz időm megcsinálni őket vagy nem úgy sikerül ahogy eltervezem, így inkább jobbnak láttam ha megrendelem őket. Jól is tettem, mert utolsó pillanatban lettem kész így is. 
40 km- t utazott a torta épségben. Elkészítéséhez kétféle piskótát sütöttem. Az alsó lap 12 tojásos piskóta volt,  a kisebb emelet pedig az úgynevezett piskóta- felvert volt. Azért így csináltam, mert ki szerettem volna próbálni a felvert tésztát is, hogy sikerül-e. Régebben már próbálkoztam vele, de az nem mindig sikerült. Most viszont tök jó lett. :) 
 Miután megsültek megvártam míg kihűlnek, elvágtam három lapra mind a kétféle tésztát, majd betöltöttem a citromos krémmel, elsőként csak az alsó nagyobbik piskótát. A kisebbiket apró méretre igazítás után rátettem egy méretre vágott tortaalátétre. Ezután kezdtem megtölteni a krémmel. Beburkoltam mind a kettőt zöld fondannal. A nagyobb piskótába beszúrtam a felső szint méretéhez igazítva 8 darab tartópálcikát. Nem kellett volna ennyi, de mivel messzire vittük nem szerettem volna kellemetlen meglepetést. Ezek tartották a felső szintet, utána egy fél órára hűtőbe tettem őket. Ezek után nem maradt más hátra, mint egymásra tenni és díszíteni. A víz és fű színezett tejszínhab volt. A kavicsokhoz egy kevés fekete és fehér fondantot nagyjából összegyúrtam és tetszőleges nagyságú darabokra tépve megcsináltam őket. A kiskacsák szintén fondanból készültek. 


Közvetlen átadás előtt fényképezte le a férjem. Nagyon nagy sikert aratott és finom is volt. :)




2014. január 14., kedd

Trüffel torta

A torták királynőjeként emlegetett torta.. Receptje mégis egyszerű.
Ez volt az első trüffel tortám és szintén úgy csináltam, mint a sacher tortánál, hogy elsőként sütöttem egy próbát. Magas csokoládétartalmú sütemény igazi ínyenceknek.





Hozzávalók:
Piskóta:
9 tojás
210 g cukor
210 g liszt
3 ek olaj
45 g keserű kakaó
3 kk sütőpor

A tészta hozzávalóiból a következő módon megsütjük a piskótát. A tojást, cukrot, kakaót habverővel felverjük, majd hozzáadjuk az olajat és óvatosan beleforgatjuk a sütőporral elkevert lisztet. Szintén két ütemben sütjük. Miután kész rácsra téve hagyjuk hűlni. Ezután elvágjuk 3 lapba.

Krémhez:
700 ml tejszín
700 g magas kakaótartalmú étcsokoládé
vanília és rumaroma (rum helyett lehet Grand Marnier likőr, Triple sec is)

A tejszínt kis lángon felfőzzük a csokoládéval. Miután kész eltesszük hűvös helyre hűlni.  Ezután habverővel felhabosítjuk. Ízesítjük egy kis vanília aromával majd rumaromával. Ha van rá időnk előző nap is elkészíthetjük a krémet. Így tuti, hogy kihűl rendesen és jól fel lehet habosítani.
Ezek után már nincs más dolgunk, mint összeállítani a tortát. A lapokat meglocsoljuk azonos vízből és cukorból főzött rumaromával főzött cukorsziruppal. A krémmel kicsit gyorsan kell dolgozni, mert ha elkezd megkeményedni akkor már nem lehet szépen kenni. Betöltjük a krémet, a torta oldalát is bevonjuk vele. Tetejére a maradék krémből rózsákat nyomunk. Tetszés szerint díszíthetjük a tetejét trüffel golyókkal, az oldalát csokireszelékkel panírozzuk vagy recés habkártyával  körbe húzzuk a tortát.


Ferrari torta

Ezt a tortát egy nagyon kedves barátunk fiának készítettem.  A kérés annyi volt, hogy szeretnének Kristófnak egy Ferrari versenyautót, de ha lehet valahogy csináljak egy Joda mestert is a kocsi mellé, mert imádja a Csillagok Háborúját is. Férjem fejéből kipattant egy ötlet, hogy mi lenne ha a torta úgy nézne ki, mintha Joda éppen emelné az autót. Gondoltam tényleg milyen jó ötlet és erre biztos nem számít senki. Abszolút meglepetés lenne. Ebből kiindulva férjem csinált neki fából egy vázat amire az egész tortát építettem. Sütöttem két sima fehér piskótát, kifaragtam a formát és rá próbáltam a vázra. Miután jó volt a méret ott a vázon hagytam az alsó piskóta lapot és betöltöttem a  vanília krémmel vagy másik nevén sárgakrémmel. Szerencsére a krém szépen összefogta az egész tortát és nem csúszott le amikor töltöttem. Utána jött a dilemma, hogyan nézzen ki Joda. Hol álljon, hogy tartsa a kezét, stb... Fondanból megformáztam a figurát (életem első fondan figurája). Szerintem egész jól sikerült. :) 
Az apró részletek és a nagyság miatt két napi munka volt a torta. 




A végeredmény engem is meglepett, hogy milyen jól sikerült, arról nem is beszélve, hogy az ünnepelt is odáig volt érte. :)







2013. október 28., hétfő

Spongyabob 2 torta

Ez a torta egy ismerősöm fiának készült. Tölteléke két féle volt. Egy réteg epres tejszínes és egy réteg sárgakrém (vaníliakrém).



Úgy készült, hogy a megsütött piskótát elvágtam 3 lapnak. Majd elkészítettem egy adag sárgakrémet (receptjét megtalálod a húsvéti tojás tortánál) amit mielőtt betöltöttem a tortába kivettem belőle 10 dkg -nak megfelelő adagot. Ezt egyenlőre félre tettem. Ezután neki láttam az eper krémnek: 

Elsőnek összeturmixoltam 250 g epret (lehet konzerv is).
Elkezdtem felverni 4 dl tejszínt, amikor már majdnem felverődött hozzákevertem 10 g zselatint és fokozatosan elkezdtem adagolni a sárgakrémet. Miután szép egyenletes lett hozzákevertem az epret is. 
Ilyenkor előfordulhat, hogy kell még bele fixáló. Én por alapú zselatin fixet használok. Nekem ez vált be a legjobban. Kicsit betettem hűtőbe úgy kb 10 percre és utána betöltöttem a tortába. Szépen elsimítottam és kívülre is kentem belőle, hogy szép egyenes legyen a piskóta és eltűnjenek a szépség hibák, amik meglátszanak ha bevonom a tortát. Utána díszítés és kész is volt. :)

Sacher torta

Ez a torta sütési pályafutásom legelső Sacher tortája. Mielőtt elkészítettem csináltam egy próbát, hogy hogyan is fog sikerülni és milyen is valójában. Utána már csak egy-két apróságon változtattam és mondhatom nagyon jól sikerült. Egész pontosan csökkentettem a csoki mennyiséget a torta tetején, kicsit lazábbra csináltam a piskótát és több baracklekvárt tettem bele. Férjem kollégája lányának készült. 



A Sacher torta egy igen  nagy zsiradéktartalmú, erősen csokoládés ízű és színű felvert tészta.

Hozzávalók egy 24 cm-es tortaformához

9 tojás
9 tojássárgája
270 g cukor
270 g liszt
90 g keserű kakaó
90 g vaj
90 ml víz

 Az egész tojásokat a tojássárgájával kevés vízzel és cukorral együtt megmelegítjük, ezután kihűlésig habbá verjük. Belekeverjük óvatosan apránként az átszitált lisztet, majd az olvasztott vajjal elkevert kakaóport, vigyázva, hogy nehogy össze essen a hab. Sütőpapírral bélelt tortakarikában sütjük két ütemben. Először magasabb fokozaton 170 fokon 10 percig, azután alacsonyabb fokozaton 150-160 fokon folytatjuk. Kb 35-40 perc alatt kész. Rácsra téve kihűtjük. A sütőpapírt csak kihűlés után húzzuk le róla. 3 lapba vágjuk és bőségesen megkenjük sárgabarack lekvárral. A tetejére megolvasztunk 150 g magas kakaótartalmú étcsokit egy másfél evőkanál olajjal és ezt a torta közepéről kiindulva rácsurgatjuk a tortára majd szépen elsimítjuk az oldalán is.